Kertépítés, tervezés, kivitelezés Budapesten
1213 Budapest, Lankás utca 1/B
Hétfő-Szombat: 07:00 - 18:00
01 ápr 2017

Kertépítés – Százhalombatta

Kertépítés, Százhalombatta

Százhalombatta kertvárosi részén lévő önálló ház kertjének az átépítésére kaptunk felkérést 2013tavaszán, ahol a bejárat mellé egy meglévő emelt ágyást is be kellett ültetnünk.  A kert öntözése már automatizálva volt, így ennek csak a bővítését és az oldalsó ágyások miatt kellett átterveznünk.  A kertépítésnél fő kritérium volt, hogy kerti csap melletti 2 idősebb mogyoróbokor megmaradjon, illetve a gázórát rejtsük el. A füves rész leválasztására LeierPatio térkövet használtunk.Füvesítésnél részben a meglévő gyepfelületet újítottuk fel, illetve a kert egyik részén újra füvesítettünk, mivel a terület meg volt süllyedve.

Kertépítés főbb fázisai:

Gyomirtás: a kertépítést megelőzően a régi füves leválasztandó terület gyomirtóval lett kezelve, majd miután kifejtette a hatását, május elejével megkezdhettük a terület megtisztítását, a felső 4-5 cm réteg leszedésével.

Szegélykő: a füves területet LeierPatio térkővel választottuk le, így kialakítva az új ágyások helyét. Lerakásával egy időben történt a szórófejek áthelyezése.

Öntözőrendszer átépítése:Az új kert kialakításához egy újHunter mágnes szelep került beépítésre, szerencsére a Hunter 6 körös öntözőrendszer vezérlőjéből eddig csak 5 kör volt használva, így azt nem kellett cserélni. Tekintettel a hálózati víznyomásra, és hogy az új füves terület összeszűkült, a meglévő köröket pár darab új szórófej beépítésével még bővíthető volt.A füves terület öntözésérő Hunter spray szórófejek gondoskodnak. Az új beépítésre került mágnes szelep a csepegtető rendszert működteti az újonnan kialakított ágyásokban.

Sziklakert: A ház melletti részhez egy nem túl széles sziklakerti sáv lett kialakítva, ügyelve, hogy a kertnek egy ékköve legyen, de ne is legyen túl domináns. A sziklakert egyik része sziklakerti évelőkkel lett beültetve, a másik része a tulaj kérésére tavaszi hagymás virágokkal lett beültetve, melyek elvirágzása után fűszernövényeket termeszthet évközben.

Növényültetés, oldalsó részek takarása:A kerítés melletti leválasztott részbe olyan cserjéket ültettünk, amelyek az évszakoknak megfelelően valamelyik mindig középpontba kerül,virágpompájával ,formájával, télen a formára nyírt örökzöldek, és a somok vesszőinek színessége veszi át a szerepetCorus alba Stolonifera, Cornus alba Sibirica. Hátsó részre örökzöldek kerültek, köztük nagyobb Smaragd tuják kerültek beültetésre, hogy egy nyugodt elszeparált, külső betekintéstől mentes magánterületet tudjunk létesíteni az ügyfeleink részére. A terasz melletti részre a tearózsák kerültek beültetésre, tetvek elleni ökológiai védekezésnek levendula sorral választottuk le a füves résztől. A magas ágyás tőzeggel lett feltöltve, hogy a Rhododendronsp. és aAcerpalmatumDissectum(Japán juhar) ph igényeinek megfelelő ültető közeget hozzunk létre. A meredek rész erózió elleni védelem érdekében Mirtuszlonc fajták kerültek, LoniceranitidaElegant és LoniceranitidaLemonBeauty melyekkel a későbbiekben a folyamatos nyírásnak köszönhetően szép formát lehet kialakítani. A kert legárnyékosabb részére Árnyliliomokat Hostasp. ültettünk. A kert napos részére, ahol a gázóra is található, bambusz Phyllostachysviridiglaucescens és egy pampafű Cortadeirasellona) került beültetésre. Ez utóbbi területet mosott kulé kaviccsal került feltöltésre. A többi terület takarásara Borovi fenyőkérget használtunk és a talajt geotextíliával fedtük le. A fent kiemelt növényeknél természetesen jóval több fajta került beültetésre.

Füvesítés: a végleges szintezés kialakítása után a meglévő gyepfelület egy erősebb gyepszellőztetést kapott, ezután az egész terület felülvetésre került, növekedés és a gyors gyökerezés miatt regenerator gyeptrágya lett kijuttatva.

A kert teljes kivitelezés 8 munkanap alatt valósult meg.

01 ápr 2017

Kertépítés – Halásztelek

Kertépítés, Halásztelek

Egy ikerház régi kertjének átépítésére kaptunk felkérést 2016 Április végén, ahol a bejárat mellé egy új sziklakert kialakítását is kérte a tulajdonos. Tekintettel, hogy használaton kívül volt már egy süllyesztett vízgyűjtő ciszterna, az esővíz elvezetést is ki kellett utólag építeni. A régi öntözőrendszer már elavult volt, és a kert formája is megváltozott, így a régi rendszer helyett egy teljesen új öntözőrendszert alakítottunk ki. A régi kerti világítás nem működött, ennek javítására is bennünket kértek meg. Mivel a tulaj az új kertet minél hamarabb használatba akarta venni, így a füvesítés gyepszőnyegezéssel valósult meg. A füves rész leválasztására LeierPatio térkövet használtunk.

Kertépítés főbb fázisai:

Gyomirtás: a kertépítést megelőzően a régi füves terület gyomirtóval lett kezelve, majd miután kifejtette a hatását, május közepével megkezdhettük a terület megtisztítását, a felső 4-5 cm réteg leszedésével.

Öntözőrendszer, esővíz elvezetés:Az új kertbe egy 4 zónás Hunter öntözőrendszer került kialakításra, a régi vezérlőn kívül az esőérzékelővel együtt mindent kicseréltünk. A szórófejek vízgazdaságos MP Rotator fúvókákat kaptak, így kevesebb körből kiépíthető volt az új rendszer, és nem kellett indokolatlanul egy 6 zónás vezérlőegységet vetetni az ügyféllel, mely jelentősen megemelte volna a költségeket.

A meglévő esővízgyűjtőbe 3 ereszcsatorna lett bevezetve, a két hátsó ereszhez 1 – 1 m3es drénárok került kiépítésre, mivel a ciszterna mérete ezt már nem tette lehetővé így ezeketgeotextíliával béleltük ki, és mosott kulé kaviccsal kerültek feltöltésre.

Kerti világítás: A régi lámpák kiszedésekor azonnal szembetűnt a zárlat oka a nem megfelelő kötés, szigetelés hiánya, és mindezt közvetlenül a földbe sikerült összehoznia annak, aki kiépítette. Régi vezetékeket teljesen lecseréltük, 60 cm mélységbe, lépésálló gégecsővel került lefektetésre. A kötések vízhatlan kötődobozokba kerültek.

Sziklakert: A terasz melletti részhez a régi kertből megmaradt köveket használtuk fel. A telek adottságát és a garázsfelhajtó szintbeli különbségéhez igazítottuk a sziklakert tényleges magasságát. A sziklakertbe is új gombatrágyával kevert föld került, geotextíliával lett lefedve, és erre kerültek a sziklák, a későbbi gyomosodás megelőzése miatt. Növényültetés és a csepegtető rendszer kiépítése után dísz murvával lett beterítve.

Szegélykő: a füves területet LeierPatio térkővel választottuk le. Lerakásával egy időben terítettük el a 13 m3 gombatrágyával kevert termőföldet, kialakítva a végső szintet a gyepszőnyegnek.

Növényültetés, oldalsó részek takarása: A járda melletti részbe egy új virágágyás lett kialakítva, ahol évelők gondoskodnak arról, hogy tavasztól késő őszig folyamatosan virággal örvendeztesse meg a tulajdonosokat. A virágágyásokba és az oldalsó Leylandi Ciprusok alá geotextíliát fektettünk, majd 5-6 cm vastagon kulé kaviccsal töltöttük fel.

Gyepszőnyegezés: a végleges szintezés kialakítása után 145 nm2 vakondhálót helyeztünk el átfedésekkel, az új gyepszőnyeg gyors és sikeres megeredéséhez Bio gyeptrágya lett kijuttatva, és ezután került a 120nm gyepszőnyeg kiterítésre.

A kert teljes kivitelezés 6 munkanap alatt valósult meg. A kert folyamatos fenntartásával is a cégünket bízták meg, az utolsó képek a 2. fűnyírás után készültek.