Kertépítés, tervezés, kivitelezés Budapesten
1213 Budapest, Lankás utca 1/B
Hétfő-Szombat: 07:00 - 18:00

Kertünk egyik ékköve lehet egy mesterséges tó, a víz nyugalma, csobogása, csörgedező víz életet varázsol bármely kertbe. A víz visszatükröződő felülete, a változatos mocsári és vízi növények, bennük élő állatok, díszhalak, az odavonzott madarak pompás esztétikai látványt és harmóniát nyújtanak. Ezért fontosnak tartjuk a tó megfelelő méretével diszkréten helyezkedjen el a kertünk általános kompozíciójába.

KERTI TÓ TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE

Több lehetőség közül is választhatunk, kisseb tavakat akár az előre gyártott műanyag tómederből is kialakíthatunk könnyedén, de a rugalmas tófóliából már csak a képzeletünk szab határt, mint formában és méretben. Egy tó megépítésénél arany szabály, minél nagyobb annál könnyebben beállítható a természetes ökoszisztéma. Abban az esetben, ha díszhalakat tartunk, elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy télen ne fagyjon be teljesen így a legmélyebb pontjának meg kell haladnia a 100 cm-t.És ehhez a mérethez, a sekélyebb partszakasz kialakításához minimum 10 m2 vízfelület párosul.

TÓ SZŰRÉS

Természetesen ez így önmagában még nem elég, természetes egyensúly eléréséhez egészséges vízre van szükségünk. Ezért gondoskodnunk kell a megfelelő talajról, és növényekről, melyekben felszaporodhatnak a hasznos baktériumok, utóbbiak kiszűrűik a káros többlet tápanyagokat (Nitrogén, Foszfor), víz alatti növények oxigénnel látják el a halakat. A megfelelő arányokra már nem csak a tervezésnél kell figyelni, hanem a későbbiekben se hanyagolhatjuk el, nem megfelelő tápozás, túl sok hal betelepítésével, a tóba hulló szerves anyagok korhadása, lebomlása mind felboríthatja a nehezen beállított ökoszisztémánkat. Szűrés hatékonyságának növelésére rengeteg kiegészítő közül választhatunk.A tökéletes szűrés érdekében érdemes beépíteni egy biológia szűrőt ez lehet átfolyó vagy nyomásszűrő, mellyel nem csak a vizet szűrjük meg, de azt folyamatos mozgásban is tudjuk tartani, és akár egy kerti csobogót, vagy kisebb vízesést is tudunk üzemeltetni róla, mely segítségével további oxigént tudunk juttatni a tavunkba.Érdemes külön gépészeti aknát létesíteni a tó közelében, amivel elrejthetjüka szükséges berendezéseket, így nem bontja meg a természetes összképet.

VILÁGÍTÁS KERTI TAVUNKHOZ

Sötétedés után megvilágított tó a fények segítségével mesés pompába öltözteti a tavat és annak környezetét. Ezáltal a nappali arculathoz képest egy egészen más perspektívából szemlélhetjük azt. A tóparton megvilágított növények, kövek a tó felszínéről visszatükröződve különleges hangulatot és nyugalmat bocsájtanak ki, míg a megvilágított csobogó vagy vízesés felpezsdítő és dinamikus élményt nyújt. Fontos, hogy minden esetben kisfeszültségű és megfelelő IP védettségű világítást használjunk, világítótestek nem mindegyike helyezhető víz alá, ezért minden esetben csak hivatalos forrásból vásárolt terméket érdemes vásárolni. FI-relé hiányában nem alkalmazható semmilyen elektromos berendezés használata a tóban, legyen az szűrőberendezés, kisebb szökőkút vagy világítás!

Kerti tó, csobogók építése kerti to tervezes

Kerti tó, csobogók építése kerti to epites

Kerti tó, csobogók építése kerti to epites

Kerti tó, csobogók építése kerti t

Kerti tó, csobogók építése kerti csobogo vizeses

img_divider  Kerti tó, csobogók építése img divider


Kerti tó, csobogó építés Budapest és vonzáskörzetében. Korrekt árak, garancia a legkisebb munkára is!

A tökéletes kert megépítéséhez elengedhetetlen a profi tervezés. Kérje ingyenes ajánlatunkat most!

Évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereink szakszerűen kivitelezik a megálmodott kertet.

Kerti tó építése